Válts növényi üzemmódra

VegaPédia

VegaPédia

Sokkal több vegánt ismersz, mint gondolnád!

2019. augusztus 29. - Vegapedia

2019-ben a vegán életvitel már nem csak azt jelenti, hogy minden állati eredetű ételt mellőzünk az étrendünkből. A vegánság már életfilozófiává nőtte ki magát, melybe beletartozik az állatok védelme mellett a környezet- és természetvédelem is. Főképp a mostani erdőtüzek és környezeti katasztrófák, globális felmelegedés miatt is jobban előtérbe kerül ez a téma.

 

vega_n.gif

 

Tapasztalat, hogy nagyon sok a félreértés, pedig a vegánság egyáltalán nem egy megfoghatatlan fogalom, jobban a hétköznapjaink része, mint azt gondolnánk. Annyira, hogy biztosan van legalább 2-3 vegán ismerősöd a facebookon, de tuti ismersz legalább 5-10 színészt, zenészt, akik így élik az életüket.

Szeretnénk kicsit közelebb hozni ezt a most még távolinak tűnő fogalmat, és celeb vonalon elindulva mutatni nektek egy tuca ismert személyt, akik vegánként élik az életüket.

Kezdjük az USA-ban

Miley Cyrus sokak kedvenc Disney sztárja volt, aki kissé balhés életútra tévedt, most épp válni készül és híres állatbarát. Nagyon szereti a kutyákat, de a húsmentes élethez szeretett hala elvesztésével került közelebb.

Az elektronikus zene jeles képviselője Moby, aki több, mint 20 millió eladott lemezzel büszkélkedhet és korszakalkotó stílusa mellett szintén állatvédő. Vegetáriánusról váltott vegán életmódra. Az általa támogatott szervezet a Mercy For Animals mottója: „Minden állat kedvességet és tiszteletet érdemel”.

Ha a zenei vonalról kicsit politikára evezünk, akkor talán nem lepődünk meg, hogy a zöldvonallal folyamatosan párhuzamba állított, 1993–2001 között, Bill Clinton elnöksége idején az Amerikai Egyesült Államok alelnökeként megismert Al Gore szintén vegán. Ami talán már inkább meglepő, hogy az akkori elnök Bill Clinton is a vegánok táborát erősíti, pedig ő három évvel hamarabb tért át erre az életvitelre, mint alelnöke. Neki a legfőbb oka a szívbetegége volt ezzel az életmóddal kapcsolatban.

Jöjjön most néhány ismert és ünnepelt színész, akik szintén vegánok! Demi Moor az egyik legnagyobb név Hollywood-ban és nyers vegánként éli életét, ami azt jelenti, hogy az ételei 75%-át nyersen fogyasztja.

Jared Leto már gyerekkora óta vegetáriánusként élt, majd szintén vegán életmódra váltott. Állítása szerint a vegán életvitel megszépíti a testet és a lelket és ezért tud ennyire fiatalos maradni.

Natalie Portman vegán életmódja mellett aktivista is, ahol tud segít. Legutóbb egy dokumentumfilm narrációját vállalta el, hogy ezzel is felhívja a figyelmet erre a témára.

A Baywatch-ból vagy épp a Playboy-ból ismert Pamela Anderson-ról elsőre nem igazán a vegán életmód jut eszünkbe, pedig olyannyira állatvédőként jegyzik a színésznőt, hogy egy tv csatornán még saját (vegán) főzőműsora is volt. 

Peter Dinklage a Trónok harcában Tyrion Lannister-t alakító színész is növényi alapon, húsmentesen él. A forgatások alatt tofuval helyettesítette a húsféleségeket.

Mike Tyson-ról hamarabb jut eszünkbe, hogy szaftos steaket eszik, mint zöldségeket, pedig 2010-ben lett vegán, érdekes módon azért, mert a drogok olyan szintre változatták az egészségét, hogy a húsmentes életvitel mentette csak meg az életét.

Evezzünk hazai vizekre

Átnyergelve az ismert magyar személyekre, hazai fronton a leginkább ismert vegán Steiner Kristóf író, újságíró. Talán kevésbé köztudott, de Ábel Anita vagy Bódy Sylvi is vegánként élik az életüket, ahogy a Kowalsky meg a Vega együttes énekese, Balázs Gyula is. (A Vega a Ponyvaregény egyik szereplője miatt került a zenekar nevébe)

Meglepő, de a gitárhúrokat tépő Mester Tamás és Lukács Laci, a Tankcsapda frontembere is húsmentesen, növényi alapon él, karöltve Vadon Jani rádiósműsorvezetővel.

Mi a tanulság?

Elképesztően hosszú listát lehetne írni arról, hogy kik az ismert vagy épp kevésbéi ismert vegánok itthon és a nagy világban. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy nehéz úgy bekapcsolni a tv-t, hogy ne találkozzunk egy olyan színésszel, zenésszel, aki vegánként éli az életét.

Ezzel együtt ez is jól mutatja, hogy a vegánság nem egy megfoghatatlan fogalom, hiszen ott van a közvetlen környezetünkben több helyen is.

Talán azt is megmutatja ez a blogposzt, hogy nem minden vegán beszél erről nap, mint nap, inkább csendben élik az életük ezen részét és egyszerűen csak kihagyják az állati eredetű ételt az étrendünkből.

Ha érdekel a vegánság és kipróbálnál néhány receptet, gyere és beszélgess velünk a facebook csoportunkban

A bejegyzés trackback címe:

https://vegapedia.blog.hu/api/trackback/id/tr4115029240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása